Gratulálok, tényleg szép és mutatós. Nekem bejön. Már 3-szor voltam Noszvajon, de szerintem tavasszal egy hosszú hétvégére megint elmegyünk.
Mikor lehet megkóstolni az idei borokat?

Nagyon mutatós kis oldal és a magyar falusi turizmus is jó hasznát veszi majd. ;)

Gratula a bloghoz! A honlapot áttanulmányozzuk és majd kritizálunk :)

Tetszik a honlap így ránézésre!

nagyon pofás kis oldal, gratula!

valoban jo hely.Mi felejthetetlen 10napot töltötünk noszvajon.Remélem lesz alkalmunk vissza menni ha igen meg is teszük.Csodálatos kis falu és a vendég látoink nagyszerü emberek.Köszönet érte a hercegdülö vendégház tulajdonosainak.

Igazán csodálatos hely mi 10 napot töltötünk ott nagyon szép hely az emberek kedvesek és vendég szeretök a Herceg dülö vendég házban laktunk a vendég látoink nagyon kedves és vendég szeretö család mindenkinek ajánlom a vendégházat hatalmas szeretettet nyujt az egész család.Még egyszer nagyon köszönjük a szeretetüket és a vendég szeretetüket.

Családunkkal,barátainkkal többször jártunk Noszvajon: Kemencés napokon, Márton napi mulatságokon. Ez a gyönyörű kis falu csodás élményekkel gazdagított minket, melynek hatására visszatérő vendégeknek számítunk.:) Vendéglátóinkkal (Hercegdűlő vendégház) jó baráti viszony alakult ki, amit azóta is ápolunk.

Még nem voltunk Noszvajon, de tavasszal készülünk. Nem tudunk választani a szálláshelyek közül. Mit ajánlotok?Házias ételekre, kényelemre, jó borokra vágyunk!!

Üdv.

Anna

Ulla barátnőmmel egy érdekes népszokást elevenítő rendezvényre látogattunk el szombaton.
A téltemetésre invitáló program kiszebábu égetést, lampion eregetést kínált, valamint a noszvaji pincék borait és pálinkáit.
A község szívében egy fatábla nyilazta az útirányt -> TÉLTEMETŐ. A helybéliek igen barátságos, vendégszerető népek, végig igazgatták utunkat az Imányi tetőre, ahová a csodajárás tervezett volt.
Legelébb is beszereztük a szertartás kellékeit, tételesen egy-egy lampiont forintért, az ördögfi álarcokat pedig stílszerűen angyalkáért cseréltük, amiket Ulla horgol végeérhetetlen mennyiségben, országjárásunk rendre feltérképezhető lenne az ajándékba hátrahagyott fehér szárnyacskák nyomán.
A szürkület egyre jobban kitöltötte köröttünk a teret, feljebb húzódtunk hát egy stációval, ahol egy kisebb máglya hevét táplálták, végső nyughelyként szánva az emberes méretű szalmabábnak. Az égetnivaló kiszebábu a hagyomány szerint a telet, böjtöt vagy a betegséget személyesíti meg. A tűz mellett mindjobban szélesedett a kör, láng színezte arccal várakoztunk a tél kivégzésére. Majd felbukkant az előénekes, egy fiatal anyuka, oldalán apró gyermekekkel, és kántálni kezdték az évszakűző versikét, amihez a tömeg lelkesen adta a kórust.
Kice, kice, villő,
Gyüjjön rád a himlő.
Kivisszük a betegséget
Behozzuk az egészséget,
Kice, kice, villő,
Gyűjjön rád a himlő!
E zenés kísérettel ki-ki a lángok közé hajította az eldobni vágyott rosszat, majd a tehetetlen szalmabábu került sorra, előbb leolvadt vászon ruhája, majd szálanként parázslott, lobbant el kitömött belseje. Mi pedig meredten bámultuk hamvadását, gyermeki hittel remélve, hogy szemünk előtt válnak füstté nemszeretem dolgaink!
A tüzeskedés ezzel még nem zárult, csak egyénekre bomlott, életre kellett ugyanis kelteni a lampionokat, amit addig négyzetre hajtva hurcoltunk. Különös, áttetsző hártyapapír volt az anyaga, kibontva 1 m magas hasáb lett belőle, nyitott végét kereszt alakú merevítő tartotta, középpontban viaszos körlappal.
Azt meggyújtva, a meleg levegőtől formája kitelt, majd egy lökés, a légáramlat alákapott, és libegve emelkedett világot húzva a sötét égen, egyre följebb, léghajóként vitte a vele bocsátott kívánságokat egészen addig, míg a csillagokhoz hasonló apró ponttá nem lett, amit a szem már nem különböztetett meg.
A csúcson, a Millenniumi Emlékmű talpazatánál, fiatalok csoportja szinte egy időben indította a röptetést, lenyűgöző látvány volt, ahogy 40-50 lampion fényesítette ki az eget.
Mi pedig barátnővel addig-addig tátottuk a szánkat, mígnem teljesen sötét lett, befedve a hegyoldal egyenetlenségeit, ami levezető útként szolgált volna.
Ullalicska azonban kettőt sem lépett, máris megegyezett a kölcsönvétel dolgában, kitépett a földből a helyzetjelző fáklyák közül kettőt, egyiket a kezembe nyomta és már botorkáltunk is lefelé. Nem célirányosan persze, mert előzőleg hír érkezett, hogy egyik pincénél friss fánk, másnál pedig szoljanka(!) kapható. Nekem aztán több se kellett, akár vakon is utána mentem volna kedvenc levesemnek.
Egy bogrács mellett észt származású ifiasszony üldögélt, őrizte nekem a maradékot, azt a sűrű, húsokkal teli, káposztás, gombás, fekete kapribogyóval tarkított tálnyi ételt, aminek minden cseppje maga volt a gyönyörűség.
Másutt pedig a fánk? Apróra sütötték, héjas dió formán, papírlapból staniclit sodortak alá csomagolónak, búbjukat fahéjas porcukorral színesítették, az ízes gombócok könnyedén, szinte maguktól ugrottak a szájba.
A pincéket szárazon jártuk végig, hisz volt még egy darab utunk a buszmegállóig. Noszvaj ifjú titánjai az országútig kísértek, majd bennünket biztonságban tudva visszavették fáklyáikat, és elbúcsúztunk a következő rendezvényig.
Pajtásim! Borúmat akkor szélnek eresztettem, érzem, ahogy maradék telünknek sarkát tapodja a tavasz, azzal a tálka levessel meg kihúzom akár a következő farsangig.